Archívum - 2018-2019-1

Archive - 2018-2019-1


Témalaboratórium (VIHIAL00)

A tárgy a BSc mérnök-informatikus program részeként a 5. félévben kerül előadásra. A hivatalos tantárgyi adatlap és tárgykövetelmények a kar szerverén találhatók. Erről az oldalról a tárggyal kapcsolatos legfrissebb adminisztratív információkat, az előadások anyagát, és egyéb fontos tudnivalókat lehet letölteni illetve elérni. Ennek megfelelően ez az oldal folyamatos frissítés alatt áll.

Célkitűzés

Objectives

A témalabor keretében az IT biztonság néhány területére (pl. web biztonság, memória korrupció, programok visszafejtése, kriptográfia alkalmazása) vezetjük be a hallgatókat, játékos formában, gyakorlati feladatok segítségével. A foglalkozások egy-egy témakört fednek le, ahol rövid elméleti bevezető után néhány kitűzött feladatot oldunk meg közösen, vezetett módon, azzal a céllal, hogy a hallgatók később önállóan is tudják az az IT biztonsággal kapcsolatos tudásukat továbbfejleszteni.

Lecturers

Előadók

Követelmények

Requirements

A szorgalmi időszakban

Az aláíráshoz az alkalmak látogatása és a feladatok sikeres megoldása szükséges. A félév végén egy teszt során mérjük le, hogy a hallgatók mennyire sajátították el az anyagot.

Órák ideje és helye

Time and location of classes

Előadás

Lecture

  • hétfő, 14:15-16:00 (második héttől), QBF 12

Konzultáció

Megbeszélés szerint, az előadóval előre egyeztetett időpontban.

Office hours

Please contact the lecturer to schedule an appointment.

Előadások

Lectures

Dátum Téma Előadó
Date Topic Lecturer
2018.09.10. Web Security - Server oldal Gazdag A.
2018.09.17. Web Security - Server oldal Gazdag A.
2018.09.24. Web Security - Kliens oldal Gazdag A.
2018.10.01. Web Security - Kliens oldal Gazdag A.
2018.10.08. Kriptográfia bevezetés Buttyán L.
2018.10.15. Kriptográfia feladatok Buttyán L.
2018.10.22. Ünnep - Az '56-os forradalom évfordulója
2018.10.29. Reverse engineering bevezetés Futóné Papp D.
2018.11.05. Reverse engineering feladatok Futóné Papp D.
2018.11.12. Low level nyelvek bevezetés Gazdag A.
2018.11.19. Low level nyelvek feladatok Gazdag A.
2018.11.26. Forensics bevezetés Bencsáth B.
2018.12.03. Teszt, Projekt bemutatások Buttyán L.